stars 1 stars 2 stars 3

A Kulcs-Soft Nyrt. Magyarország piacvezető, dobozos ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó vállalata. A három nagy termékcsaládba tartozó számlázó, bér és könyvelő programokat az országban több mint 50 ezer ügyfél használja. A Kulcs-Soft sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy negyed század alatt garázscégből tőzsdén jegyzett társasággá növekedett. Egy milliárd forint árbevételű budapesti székhelyű cég jelenleg 105 főt foglalkoztat. 2011-től külföldön is jelen van: Oroszországban, Romániában és Szlovákiában már találkozhattak a cég ügyviteli szoftvereivel. 2012-ben pedig megjelent az angol nyelvű verzió is, ami a világpiacra lépését segíti elő. Ez idáig több mint 50 országból töltötték le a programjait. A Kulcs-Soft 2013-ban hatodik alkalommal nyerte el Superbrands-díjat, emellett kétszeres MagyarBrands-díjas, 2009-ben és 2010-ben megkapta „Az Év Legjobb Munkahelye 250 fő alatt” és „Az Év Legjobb Munkahelye IT kategóriában” járó elismerést. Nemrégiben pedig átvehette az Üzleti Etika Díjat. A Microsofttal ápolt jó viszonynak és az évek óta tartó fejlődésének köszönhetően 2009-ben Gold Partner státuszt kapott, ezzel egy körülbelül 50 tagú magyarországi elit tagjává vált. Közben a világ másik meghatározó informatikai cége, a Google is partnerévé fogadta Magyarországon az elsők között.

View Top Employees from Kulcs-Soft Nyrt.
Website http://www.kulcs-soft.hu
Revenue $5 million
Employees 59 (35 on RocketReach)
Founded 1989
Address 30/a. Torokvesz Ut, Budapest, Budapest 1022, HU
Phone (361) 336-5300
Technologies
Industry Software Development, Consumer Electronics & Computers Retail, Computer, Retail, Consumer Electronics, Hardware, Software
Web Rank 323051
Web Visits 139620
Keywords Bérkalkulátor, Kulcs Soft, Számlatükör, Számlázni Jó, Számlatükör 2019, Kulcssoft, Google Home, Vállalatirányítási Rendszer, Machinator Erp
SIC SIC Code 506 Companies, SIC Code 50 Companies
NAICS NAICS Code 42 Companies, NAICS Code 42362 Companies, NAICS Code 4236 Companies, NAICS Code 423 Companies

Kulcs-Soft Nyrt. Questions

The Kulcs-Soft Nyrt. annual revenue was $5 million in 2024.

35 people are employed at Kulcs-Soft Nyrt..

Kulcs-Soft Nyrt. is based in Budapest, Budapest.

The NAICS codes for Kulcs-Soft Nyrt. are [42, 42362, 4236, 423].

The SIC codes for Kulcs-Soft Nyrt. are [506, 50].

Top Kulcs-Soft Nyrt. Employees

View Similar People
How It Works
Get a Free Account
Sign up for a free account. No credit card required. Up to 5 free lookups / month.
Search
Search over 700 million verified professionals across 35 million companies.
Get Contact Info
Get contact details including emails and phone numbers (business & personal).
High Performer Summer 2022 RocketReach is a leader in Lead Intelligence on G2 RocketReach is a leader in Lead Intelligence on G2 RocketReach is a leader in Lead Intelligence on G2
talentculture2022
g2crowd
G2Crowd Trusted
chromestore
300K+ Plugin Users